Dr. Dalmadi Lilian
Fogszakorvos
A fogpótlások jelentősége
 

Az elvesztett fogak pótlásának rendkívül fontos szerepe van az egészség megőrzése szempontjából. A hiányos fogazat számos kedvezőtlen reakciót indít el mind a szájüregben, mind a szervezetben. A hiány mellet elhelyezkedő fogak túlterhelődnek, ez meglazulásukhoz, elvándorlásukhoz, és idő előtti elvesztésükhöz vezet. A hiánnyal szemben az ellentétes állcsontban elhelyezkedő fogak idővel meghosszabbodnak „belógnak” a keletkezett üregbe. A frontfogak hiánya a szembeötlő kedvezőtlen esztétikai hatás mellett kiejtési, fonetikai zavarokat okoz. Az őrlőfogak féloldali hiánya az egyik oldalra korlátozódó rágás miatt az állkapocsizület egyenetlen terheléséhez, és idővel annak betegségéhez vezet. Mindkét oldali őrlőfoghiány a falatok nem megfelelő felaprításához, és ezen keresztül a gyomor-bélrendszer túlterheléséhez, idővel betegségéhez vezet. Ezen folyamatok megelőzése és megállítása céljából javasolt a fogak eltávolítása után azok mielőbbi pótlása.
 

Rögzített fogpótlások
  
Csiszolás nélküli fogpótlás
 
 
Híd a mintán Foghiány Elkészült fogpótlás
 
 
 
Ez a fajta fogpótlás 1 foghiány pótlására alkalmas. Elkészítésével megkímélhetjük a környező fogak szöveteit, elkerülve a hagyományos csiszolást. Gyakran ezen fogakban amúgy is tömés, vagy fogszuvasodás található. A hiány melletti fogakba egy tömésnek megfelelő üreget készítünk, ebbe kerül beragasztásra a fogtechnikus által készített, üvegszállal és kerámia mikroszemcsékkel megerősített inlay-híd. Hasonló módon 1-1 frontfog pótlása is lehetséges, ún. Maryland-híddal. Ezzel az eljárással szinte észrevehetetlen, esztétikus fogpótlások készíthetők.
 
 
 
 
 
Számítógépes tervezés Elkészült fogpótlás

A cirkon/cirkónium-oxid a technikában és a sebészetben már régóta beváltan alkalmazott anyag, mára pedig már a fogászatban is egyre inkább előtörőben van. Ez az anyag beteljesíti az emberiség azon régi álmát, hogy nagy kiterjedésű, természetes színű porcelánhidak készülhessenek. Ennek az új kerámia alapanyagnak a segítségével rendkívül stabil, biokompatibilis, allergiamentes fogpótlások készíthetők. A lenyomat alapján elkészített mintát a laboratóriumban számítógépbe másolják, és annak segítségével tervezik meg a fogpótlás vázát. Ezután számítógéppel vezérelve, cirkónium tömbből faragják ki rendkívül precíz frézelő technikával. Ezt az eljárást a CAD/CAM rendszerek végzik. Az így készült vázra kerül fel az esztétikus leplezés, így pontos széli záródású, nagyon szép, természethű fogpótlások készíthetők.

 Hagyományos porcelán (fém-kerámia) híd 
 
Rögzített fogpótlások Ár
Csiszolás nélküli fogpótlás (3 tagú) 75.000 Ft
Porcelán korona / híd tagonként 29.000 Ft
Arany - kerámia korona / híd tagonként 29.000 Ft + aranyár
Teljes kerámia (Jacket) korona 30.000 Ft
Cirkon, fémmentes porcelán korona / híd tagonként 56.000 Ft
Ideiglenes korona / híd tagonként 3.000 - 6.000 Ft
Korona eltávolítás / db 2.000 Ft

Foghiány Porcelán híd
 
 
 
Kivehető fogpótlások
 
Részleges lemezes fogpótlásokat akkor készítünk, amikor kevés a megmaradt fog ahhoz, hogy híddal pótolni tudjuk a hiányzó fogakat. A még meglévő fogakat azonban felhasználhatjuk, és élettartamukat jelentősen megnövelhetjük e fogpótlások elkészítésével. Az archarmónia és a rágófunkció teljesen helyreállítható, és a modern laboratóriumi háttérnek köszönhetően az elhorgonyzás lehet teljes egészében rejtett, észrevehetetlen, és rendkívül stabil.
 
Az összes fog hiánya esetén teljes lemezes fogpótlást készítünk. Az állcsontok adottságának megfelelően, minden stabilitást fokozó lehetőséget kihasználva alakítjuk ki a fogsor teljes felszínét. A fogak kiválasztásánál az arc harmóniájára és a fogak természetes esztétikájára különös gondot fordítunk.
 
 
Fogpótlás típusok állcsontonként Ár
Részleges kapcsos fogsor, műanyag alaplemezzel 70.000 Ft
Részleges kapcsos fogsor, fém alaplemezzel 85.000 Ft
Fém alaplemez rejtett rögzítésű fogsorhoz 90.000 Ft
Rejtett rögzítő elem / db. 10.000 - 24.000 Ft
Teleszkópos fogsor alaplemez 70.000 Ft
Primer + secunder teleszkóp korona, foganként 40.000 Ft
Teljes fogsor műanyag alaplemezzel 65.000 Ft
Aranyháló belső megerősítés 15.000 Ft
Javítás 5.000 Ft
Fográpótlás, kapocspótlás / db 3.000 - 5.000 Ft